A hangtompító rendszerre vonatkozó alábbi korlátozott jótállás a MOTORKERÉKPÁRRA VONATKOZÓ KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁS és a KÁROSANYAG-KIBOCSÁTÁST SZABÁLYOZÓ RENDSZERRE VONATKOZÓ KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁS kiegészítése, és csak az Egyesült Államokban eladott Harley-Davidson motorkerékpárokra vonatkozik.
A Harley-Davidson garantálja az első tulajdonos és a következő tulajdonosok számára, hogy ez a motorkerékpár úgy lett megtervezve és megépítve, hogy az eladás időpontjában megfeleljen az USA Környezetvédelmi Hivatala (U.S. Environmental Protection Agency) által kiadott hatályos jogszabályoknak (az F-76 próbaúti teszteljárás szerint), és egy (1) éven át az első kiskereskedelmi értékesítéstől és a Harley-Davidson-márkakereskedésből való kiszállítástól számítva vagy (1) évig a motorkerékpár modelléve utolsó napjának [második] évfordulójától számítva, vagy 6.000 km (3730 mi) megtételéig, amelyik előbb bekövetkezik mentes lesz az olyan alapanyagi és gyártási hibáktól, melyek esetén a motorkerékpár már nem felelne meg az USA Környezetvédelmi Hivatala által kidolgozott szabványoknak. A korlátozott jótállás fennmaradó időtartama a motorkerékpár jótállási időtartamán belüli újraértékesítése esetén átruházódik a következő tulajdonosra. Ha a motorkerékpár bemutató célt szolgált vagy vállalati jármű volt, akkor a korlátozott jótállási időszak kezdete és/vagy vége megelőzheti az első kiskereskedelmi értékesítés dátumát. A részletekért forduljon Harley-Davidson-márkakereskedéshez.
A MOTORKERÉKPÁRRA SEMMILYEN MÁS KIFEJEZETT JÓTÁLLÁS NEM VONATKOZIK (A KÜLÖN ÁLLAMI EMISSZIÓS SZABÁLYOZÁSRA VONATKOZÓ KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁSOKON KÍVÜL). MINDEN AZ ÉRTÉKESÍTHETŐSÉGRE VAGY ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ JÓTÁLLÁS A KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁS IDŐTARTAMÁRA KORLÁTOZÓDIK.
Egyes államokban nem engedélyezett a bennfoglalt jótállás időtartamának korlátozása, ezért a fenti kitétel nem feltétlenül vonatkozik Önre.
A korlátozott jótállás időtartama akkor kezdődik, amikor a motorkerékpár átadásra kerül az első kiskereskedelmi vásárlónak, amennyiben viszont a motorkerékpár az eladása előtt bemutató célt szolgált vagy vállalati jármű volt, az első üzembe helyezése időpontjában kezdődik.
A HANGTOMPÍTÓ RENDSZERRE ADOTT KORLÁTOZOTT JÓTÁLLÁS NEM VONATKOZIK AZ ALÁBBI ELEMEKRE
  1. Olyan meghibásodások, amelyek helytelen használat, módosítás vagy a felhasználói kézikönyvben megadott karbantartás elmulasztása miatt keletkeznek.
  2. A HANGTOMPÍTÓ RENDSZER (melynek elemei a kipufogórendszer és a szívócsatorna/légszűrő egység) bármely részének cseréje, eltávolítása vagy módosítása olyan alkatrészekkel, amelyek törvényes zajszintje közúti használathoz nem jóváhagyott.
  3. Minden olyan motorkerékpár, melyen a kilométer-számlálót úgy módosították, hogy a futásteljesítmény meghatározása nem lehetséges.
  4. A HARLEY-DAVIDSON ÉS HIVATALOS MÁRKAKERESKEDÉSEI A TÖRVÉNY ÁLTAL MEGENGEDETT TELJES MÉRTÉKBEN ELHÁRÍTANAK AZ IDŐVESZTESÉGGEL, KÉNYELMETLENSÉGEKKEL, A MOTORKERÉKPÁR HASZNÁLATBÓL VALÓ KIESÉSÉVEL, KERESKEDELMI VESZTESÉGGEL ÉS MÁS VÉLETLENSZERŰ VAGY KÖVETKEZMÉNYI KÁRRAL KAPCSOLATOS MINDENNEMŰ FELELŐSSÉGET.
Egyes államokban nem engedélyezett a véletlenszerű vagy következményi károk kizárása vagy korlátozása, ezért a fenti kitétel nem feltétlenül vonatkozik Önre.
Egyéb jogok
Ez a korlátozott jótállás speciális törvényi jogokat biztosít Önnek, emellett az államtól függően egyéb jogok is megillethetik.
A kötelező karbantartással kapcsolatos javaslatok
Javasoljuk, hogy a hangtompító rendszeren minden karbantartást Harley-Davidson-márkaszerviz végezzen eredeti Harley-Davidson pótalkatrészekkel. A hangtompító rendszer karbantartását, cseréjét vagy javítását bármilyen más szakszerviz vagy szakember is elvégezheti. Nem eredeti Harley-Davidson alkatrészek csak akkor használhatók fel, ha azok rendelkeznek az USA Környezetvédelmi Ügynökségének (U.S. Environmental Protection Agency) megfelelő jóváhagyásával.